Svájc két pici gyerekkel

Bezzeg a Te gyereked! - sóhajtom irigykedve, mikor rosszallóan tekintenek rám, az épp sivító, vágtázó vagy esetleg menni nem akaródzó gyerekem miatt az itteni anyukák.

Lássuk csak mitől is ilyen jólneveltek! Először is itt nincs az a 2 éves szülési szabadság, mint otthon. Életszínvonal meg elég jó, de nem eléggé, hogy otthon maradjanak az édesanyák. Megjegyzem, aki meg elég jól van eleresztve, az sem marad otthon a gyerekkel, max. bébiszittert tart és bevásárlókörutakra indul. Miután elég sokat mászkálunk itt a városban és aránylag napközben keressük fel a játszótereket ill. gyerekeket érdeklő helyeket több dologra lettem figyelmes. Először is elég sok apukát látok a gyerekekkel, bár ez inkább a kora délutáni órákra igaz. A délelőttök a nagyszülőké és a várandós anyukáké. Mi a közös bennük? Egyik sem akarja már halálra idegelni magát, mert eszik-játszik-érdeklődik a gyerek. Így tehát nem engedik enni a közösségi tereken (leszámítva az almát a Stockengutban), ha meg esznek, akkor leülve, kanalazva, nyugodtan. Nem engedik játszani, már ha a játék alatt koszos dolgot értünk, azaz pl. homokozás csak a parton ülve (esküszöm mint a verebek az eresz szegélyén!!) vigyázva a cipőre, ruhára, hajra. Itt a várandós anyukák egy csöppet lazábbak, ráadnak a gyerekre egy esőnacit, aztán ülhet a homokozóba a játékokon. Mert a homokban még nem láttam ülni csak az én gyerekeimet! Érdeklődés alatt mit értek? Vegyük a Stockengutot, ami hihetetlen forrása az infóknak egy csöppség számára. Szagok, hangok, tapintások... na az nincs! Ugyanis még a kerítés közelébe sem engedik a gyerekeket!!

Történet több is van, egyet elmesélek: szedtünk pitypangot a réten, meg hosszú felmagzott füvet az állatoknak. Füvet a tengerimalacoknak, pitypangot a szamaraknak v. kecskéknek. Marci is Fanni is imádja etetni mindegyiket! Nagyban rohangászik mind a két gyerek a babakocsi (alomtár) és az épp soron lévő (spec épp szamár) álat között, mikor megáll mellettünk két jól szituált mama, olyan idős gyerekekkel mint a Fanni kb. Csodálkozva merednek Marcira, aki simán nyomja a szájába a szamárnak a pittypang fejét, kicsit össze is nyálazódva tőle! Majd megjegyzik, hogy nem is tudták a szamár szereti a pittypangot (spec nem értettem, csak sejtettem h arra gondoltak). Ezek után megkérdezik tőlem, h hol szedtük? Dobtam egy hátast! Majd lazán megjegyeztem, h az út mellett rengeteg van belőle, meg ha megnézik a mezőn is. (épp full sárga volt minden) Kérdeztem kérnek-e füvet a gyerekek, etetni a szamarakat? Kis csodálkozó tekintet volt a válasz, majd egy halk: nem, köszönjük. Nem egyedi eset, hogy a gyerekek agyon vannak nevelve. Még egy történet: Három kb. 2-4 éves forma kisfiú rohangászott a csirkeketrecek elött, Fanni kicsit félve megkerülte őket, odament a ketrechez és beadta a csirkéknek a füvet. Nem vicc, a 3 fiú kővé váltan nézték őt, majd elrohantak (mamáik addig épp trécselnek, tudván tudva, hogy semmi rosszat nem tesznek a gyerekek). Kisvártatva visszatértek fűvel, százszorszéppel. Na, mondom magamban, még sem olyan egyediek az én gyerekeim! Tévedtem. A fiúk rettegve közeledtek a kerítéshez és dobálták be úgy a növényeket, mintha legalább is áram lenne benne! Utána indiánordítással elrohantak. Erre felfigyeltek a mamák és gyorsan a homokozóba terelték a gyerekeket... a slusszpoén az, hogy utána homoksütivel próbálkoztak a fiúk! Szépen, libasorban (elöl a legnagyobb) jöttek a homokkal telt formákkal.

Utolsó dologként megemlítem, hogy még nem láttam olyan jólnevelt svájci gyerekeket, akinek a testvére (ha van neki) ne lett volna legalább 3 évvel fiatalabb! Itt a szülő a fontos. Először legyen egy agyonnevelt, mindentől félő gyerek, utána lehet még egy gyerek. Csodálkozunk a rendszabályokon???