Svájc két pici gyerekkel

Gondoltam nem írok, csak ha törénik valami. Hétfőn ismét történt! Nem is mi lennénk!!

Kezdődött azzal, h Viktor otthon volt és hozott minden féle finomságot (köszi Anyu!!) és jól beettünk. Mindközött mustot is. Fanni és én ittunk egy-egy pohárral, Viktor meg megitta a maradék 3/4-ed litert. Mondtam neki, h ennek nem lesz jó vége... de erre én sem gondoltam. Hétfő aránylag normálisan telt, megszokott ritmusban. Este megjött Viktor, közölte nincs jól! Eleinte kajánul vigyorogtam a dolgon, - persze titokban -de az éjszaka folyamán egyre inkább lemállott a szájamról a vigyor és néha én is belesápadtam a földszintről feljövő hangoktól. Viktor TÉNYLEG nagyon szarul volt, reggel közölte h pizzát evett és vszínű attól... ételmérgezés. Püff neki! Nem sokat aludt. Már csak azon reménykedem, h tényleg mérgezés (bocsi) ne pedig vírusos valami, amit elkapunk!

Viktor nagyon várja már a tartózkodási engedélyt. szeptember 26-án voltunk ott. Két és fél hete... azóta semmi hír. Viktor tűkön ül közben, h amíg nincs engedély, nincs bankszámla, nincs fizukapás... nem tudunk szállást foglalni. Az én állambácsitól kapott juttatásom meg mire elég, nem részletezem!! (otthon sem sokra) Szóval most izgul és beteg, szóval egyik benttart, másik ki akar jönni... hát, nem csoda ha szarul van? (Gábor unokatesóm 6 hetet vár erre a papperra - ezt nem mesélem el Viktornak! Még szívbaja is lesz!!!)

Kedd: úgy tűnik ételmérgezés, mert nekünk semmi bajunk! Viktorért kimentünk az állomásra délután, valami halvány kísértetféle beszállt a kocsiba és adott egy puszit. Azt hiszem Ő az, mivel nem hívott senki utána, h hol vagyok! Papper azóta sem jött meg... úgy olvasom, hogy ez egy kanossza ebben az országban... szóval a bürokrácia itt is műkszik, talán még jobban, mint otthon az "átkosban". Éjjel lent aludtam, h hagyjam Viktort aludni nyugiban a nagyágyban. Vittem magammal a babaőrzőket is! Hát... azt a lépcsőzős kétlábonjáró mindenit annak, aki ebbe a lakásba húzottfokú lépcsőt tett! Éjjel kótyagosan, felijedve a Marci/Fanni sírására kipattanni az ágyból, vigyázva a parketta recsegős pontjait elkerülni majd felrohanni a lépcsőn ...nem az, amiről idefelé álmodtam. Pedig már otthon tanultakból kiindulva pulóverben alszom, félig katakarózva, ha az üvöltő gyerekhez rohanni kell, olyankor nem jut az ember eszébe, hogy hol a papucsom, hol a kardigán újja, biztos így kell begombolni? ... Reggel Viktor jót nevetett  rajtam mert hajnalban egy sűrű fogfájós ébredgetések után fordítva vettem magamra a mellényt. Megsúgom, kardigánt vettem már fel fejjel lefelé is, sőt (!) aludtam is benne édesdeden. Fent az ágyam mellett van egy könyv, keményfedelű, elég nagy formátumú. (nem a legyeket, szúnyogokat, horkolás miatt Viktort szoktam ütni vele) arra lépek, ha beosonok a szobába, hogy ne lépjek a parkettára! Nindzsajárásnak hívjuk, ahogy ezen a parkettán közlekedünk! Már lassan kiismerem a leghangosabban reccsenő pontokat és mintegy sakklépésben ugrálva (kis kockákból áll a parketta) jutunk el a kiszemelt helyre ill. annak közelébe.

Úgy döntöttem innentől kezdve csak az érdekesebb epizódok kedvéért írok! Erre: Marci felállt! Nem ez nem a hír, hanem, hogy Fanni besokkolt . Órákon keresztül mondogatta, Marci felállt!! Persze, mivel eddig a féltett kincseit az asztalra pakolta, hogy Marci ne érje el. A kép azt a pillanatot kapja el, amikor Marci beletúr a kincsek még meg nem mentett részébe Fanni meg Keljfeljancsi módjára próbálja a mászópárnák mögé rejteni a többit. Aránylag sikerült is, csak a fém konyhai edények maradtak. Azzal meg jól fejbeverte magát Marci és mialatt fenékre huppanava bőgött egy rövidet, Fani kimenekítette a többit is! Ezek után Fanni keresett egy másik helyet, az ablakpárkányt. Igaz ott Marci szeme elött van, de még pár napig biztonságban is!

Még azt a képet szeretném közre adni, hogy kint traktoroztunk a gyerekekkel a kertben. Nem sokáig lesz ilyen jó idő és most már 2 napja nem esett, így beválalltam hogy összerakom az alkatrészeket és pöfögünk egyet. 15 perc ezt tologatni és az esti sütievészetem miatti lelkiismeretfurdancsomat letudtam, sőt a ma estit is!!

Most vasárnap este van. Nem mintha nem lett volna mit írnom, de ... kezdem az elején. Péntek délben Viktor hazajött és csillogó szemmel nyújtott át egy levelet nekem, h a Városházáról jött, nyissam ki, bizos a rég várt letelepedési engedély. Hát nem! Egy levél volt benne, hogy szíveskedjek (3,5 hét múlva!!!) benyújtani a lakásbérleti szerződést, ahol lakom, ja a levél 5 napig jött a postán a feladás dátuma szerint. Én. Férjem ok. Gyerekek ok (még szerencse, h nem feltételezték, h a gyerekek is fedél nélkül vannak). Viktornak kicsit fennakadak a szemei. Nos, a bérleti szerződésben MINDENKI neve kell, h szerepeljen. Nálunk így volt, de! Nem csatoltuk a bérleti szerződés egy példányát az én letelepedési engedély kérelmemhez. Mivel csak egy példányt adtunk be. Gondoltuk elég, Nem jól gondoltuk! Viktor berobogott a központba, bevitte az eredeti papírt és tutibiztos egy másolatát is, biztos épp a fénymásolójuk romolik el akkor! Sőt, beszkennelte a kapott levelet és a kedves ügyintézőnknek elküldte emilben (mellékletként) és kifinomult németsséggel írt egy levelet, hogy kéri, intézkedjen az ügyben ... sürgősen! Elvégre Ő ...szta el. (szabatosan lefordítva magyarra) A központbéli ügyintéző ugyanis azt mondta innen még 1-2 hét. Péntek este jól bevacsoráltam a Viktor által felhalmozott sajtkészletből. Mániákusan veszi a sajtokat, füstölt halat és a rákot. Azt mondja otthon nem tud ilyen olcsón és finomat venni (olcsó azért mert a lejárat elötti napon leértékelik). Ott tartottam, h bevacsoráltunk. Próbáltam annyi mindent megenni, amennyit bírok - mert Viktor szerint pocsékoljuk az ételt ha nem esszük meg. Na, ez azzal járt, h most először tudok enni normálisan. Rájöttem: sajt hízlal, de fogyaszt is... attól függ. Nem részletezem mitől és mennyire!   Órákon keresztül tartott a mozgolódás bennem, nem tudom mi csoda folytán, de a gyerekek meg sem mukkantak. Marci simán végig aludta az egészet! Mire nagy nehezen lecuccoltam a földszinter, h a továbbiakat már ott intézzem, csend lett minden szinten. Viktor volt olyan drága, feltakarított utánam, bár néha lejött és megkérdezte, hogy ide v oda hogy került belőle??? Max szemöldökömet tudtam felhúzni... miután minden lecsendesedett egy hangos puffanásra lettem figyelmes. Na, gondoltam Viktor vmit lelökött. Utána kattant egy ajtózár... gondoltam megint mit talált, de aztán csend. Percekig. Majd egyszer Fanni vékony hangocskája a fejemmellől: "Mama?" Hát meghatódtam! Lehozta nekem a kedvenc állatait, hogy megnyugodjak! Bár kicsit lefagytam az agyamról mikor láttam, h kimászott (?) az ágyból hálózsákostól egy ott lévő mesélő-babzsákra, majd ott levette a hálózsákot és lejött. De ezt már homályosodó szemmel láttam, miután visszavittem - enyhén remegő lábakkal a lépcsőn - Fannit az ágyába. Utána vissza aludni, kb. 4 órát szerncsésen aludtam. Szerencsére hétvége volt. Szombaton délután elment Viktor sétálni a gyerekekkel a tóparta. Persze se Fanninak se Marcikának nem vitt kaját, utolsó pillanatban raktam be egy szatyorba banánt és Marcinak egy gyümölcsös konzervkaját. 8 fok volt a parton. Én addig a kocsiban agonizáltam, majd futottam egy kört - az idegesség jó gyógyító-, h hol vannak már! Lassan előkerültek. Viszont fura, h Viktor szerint Marci nem ette meg a kedvenc csemegéjét és utána 2 napig fájt a pocakja. Lehet, h kihűlt a kaja, mire megetette? Vasárnap reggel, amikor kicsit jobban lettem letámolyogtam az ágyból (Marcinak, Fanninak reggeli itókát készíteni) meglepődve tapasztaltam, h nincs hol készíteni az ételt mert bár a mosogatógép üres a mosatlanok a kész kaják maradékai oszladoznak a konyhában a muslincák meg bulit rendeznek. Nagy szívem vágya volt lefényképezni és ide feltenni örök mementóul, h így jár aki beteg! Azonban nem akartam ennél is jobban lejáratni a férjuramat. Szelidnek nem mondott kérdésemre azt felelte, h miközben Ő rosszul volt,  ő közben dolgozott! Nem úgy mint én, aki csak pelekázott, etetett, fekve, de játszott Marcikával, éjjel felkelt hozzá... najó nem részletezem. ennyi is elég kedves nőtársaimnak! Apropó! Elgondolkodtam egy barátnőmmel folytatott beszélgetésen, h milyen lehet egyedül gyereket vállalni. (Elnézést kedves Gábor atya, ha ezt olvasod, biztos dörmögsz ezen kicsit!) Szóval egyedül gyereket vállalni: nem könnyű, nem hiszem, hogy valaha is szeretném... de és itt van a kis de, nem egy nagy DE, hanem egy icipici... de, megértem Őket. Vagy egy pillanatra elgondolkodtam a dolgon, hogy: egyedül csak magára számíthat az ember, vagy: egyedül, magára számíthat az ember. (ennél jobban nem tudom rövidíteni!) Egy szó mint száz, nem tudtam mit tenni, turbóra kapcsoltam, még kicsit szédelegve már, de vasárnap reggel megetettem a gyerekeket, szárítógépbe tettem a szombat hajnalban mosógépbe tett ágynemű és pizsit, mosóba a paplant. Közben reggelit csináltam Marcinak, teát Fanninak... kivasaltam Viktornak hétfőre és elindítottam a mosogatógépet. Leírni is elég! Aztán ebédkészítés és lefektetés, kicsit skype a nővéremmel és kidőltem. Délután sehová!

Legközelebb akkor jelentkezem, ha lesz mit írnom! Puszi és remélem nem untattalak Titeket! Most pihenek...