Svájc két pici gyerekkel

Mi sem voltunk semmik gyerekként. Úgy gondolom azonban, hogy tudtuk a határt az életveszélyes marhaságok és a lehetőségeink között. Legalább is, amikor fára másztam, tudtam ha leesek, tuti összetöröm magam. Ha valakit lelökök onnan, tuti összetöri magát. Ismertük a fájdalmat, amit éreztünk, mikor megsebesültünk és nem éreztünk különösebb késztetést, hogy a másikat megismertessük vele.

Ismertük az árulkodás és a csalás fogalmát is, meg persze az összefogás édes ízét. De ismertük a büntetés keserű könnyeit is. Szerintem nem sokan voltunk, akik szerették ezeket.

Most?

Tudom, hogy nem szabad verni a gyereket. Tudom, hogy inspirálni kell, mint büntetni. Tudom, hogy utat kell neki mutatni és magyarázni a jó és gonosz közti különbséget. Sokat olvasok és igyekszem jó anya lenni, meg jó barát, meg jó szomszéd...

De ma elpattant bennem valami.

Ültem a kocsiban és egy kb 13 éves gyerek a szemembe nézett és egy jó nagy adag hógolyót a kocsim ablakának dobta. Megdöbbenve meredtem rá. Látván a lefagyásomat még egy hógolyót landoltatott az ablakomon. Majd arrébb ment, hisz az az ablak már tele volt, dobta a harmadikat. Ez már koppant. Ekkor éreztem, hogy az adrenalin fröccs szétspiccel. Nem érdekelt a forgalom. Kipattantam az autóból és közöltem az épp telefonozó gyerekkel, hogy szedje le.

Nos, kb úgy bámult rám, mint én az első dobásoknál. Utána mivel elővettem a fenyegető hangomat (volt időm gyakorolni az utóbbi pár évben) ezért fogta és letörölte. Persze távozásomkor az egyik bajtárs kedveskedésből még egyel megdobott. Utána futottak, mint a nyúl... Valószínű az ebédidőt ideges röhögéssel fogják tölteni, hogy mennyire megadták nekem.

Viszont amit nem tudnak, hogy én ismét erősnek éreztem magam. Olyannak, aki tudja formálni a történéseket. Büszke vagyok magamra, hogy ki tudtam ismét állni magamért, az igazamért, mindezt egy másik nyelven. És igen is bevallom, jót vigyorogtam, mikor iszkolni láttam a srácokat!

Megjegyzés: ha havas az ablak 200 Fr a büntetés, helyben.