Svájc két pici gyerekkel

Hétvégén, szombaton sétáltunk a belvárosban. Aránylag jó idő volt, de lógott az eső lába, így a kedvenc tó helyett, inkább a régi belvárost választottuk. Iszonyatosan jól éreztem magam, mivel Viktor látva, hogy kezdek becsavarodni, átvette a gyerekfelügyeletet tőlem. Azaz: tolta a babakocsit (Ő szerinte csak ennyi az egész). Mialatt én nézelődtem, tejszínhabos, karamellás kakaót ittam és beszívtam a tavaszillatot, Ő beszélegetett Fannival, felszedegette az elhullajtott Elesotot (Fanni állatkája), a lehullott kesztyűket, sapkákat és itatta a gyerekeket. Néha cseréltünk, akkor lajstromba vettem mindent, megetettem a folyton éhes Marcit és toltam tovább hegynek föl és völgynek le a kocsit, ledolgozandó az italomat. Fanni néha kikérezkedett és futkározott, Marci néha bealudt, néha ki kellett venni, de ezen kívül minden szuper volt. Ja igen, ott volt még Mirkó is, Viktor kollegája, aki nagyon kedves fiatal srác és Fanni imádja, sőt még Marci is elfogadja, pedig az nem semmi!!

Egy ilyen lajstrom során vettem észre, hogy Marci kutyusa elveszett, ami csak azért volt szörnyű, mivel már kerestünk belőle másodpéldányt, de már nem kapható. Viktorral visszarohantunk az étterembe, ahol hagyhattuk, de nem találták meg. Nos Svájc nem az a hely, ahol elcsennek egy szétrágott, összenyálazott és enyhén sem szép alvóállatot! Szóval sejtettük, hogy Marci egy észrevétlen pillanatban lepottyantotta (én is és Mirkó is szedtük utána a kutyust) és valószínű még kuncogott is, hogy milyen klafán átejtett minket. Nos a probléma az első éjjel már rögtön jelentkezett, jó párszor ugrottam fel, hogy sír Marci és panaszolva mondja : VUF-VUF!! Ez 2 napig tartott, hétfőn berobogtunk a belvárosba és a nagy játékkereskedőnél benéztünk a plüssállatos részbe, ahol hatalmas örömömre Marci közölte egy tündéri kutyusra, hogy "VUF-VUF"!! Azt a fanfáros, örömódás zenét nem lehet felülmúlni, ami 2 átvirrasztott éjszaka után (nem beszélve e délutáni zaklatott nemalvásról) ez a két szó kiváltott belőlem! Meghatottan fizettem a pénztárosnak, miközben Marci tíz körömmel kapaszkodott a kutyusba, így a kézi szkennert kellett bevetni vonalkódleolvasásra.

A történet ott folytatódik, hogy az incidens után pár nappal hazamentünk, éjszakánk épp, hogy konszolidálódtak, már is közelgett az otthoni lét kérdései. Mit pakoljak ruhát? Ki hol és hogy fog aludni (kedvenc hálózsák és pokróc), és mindezt egy utazós-porttáskába és két kézitáskába bepakolva! Elvégre a csomagkiadótól még két gyerekkel (akik épp akkor aludnának, mikor leszállunk), babakocsival el kell jutnunk a taxihoz. Épp, hogy elindultunk időben, még utolsó pillanatban is rakodtam a cuccokat (hálózsák, alvópokróc, Eleshot, Marci reggeli cumisüvege...) de kész lettünk. Elindultunk. Megérkeztünk a vonathoz... A KUTYUS!!! Villant belém! Otthon maradt! Mivel idő már nem volt visszamenni, megegyeztünk, hogy Viktor küldi utánunk gyorspostával. (Csak megjegyzem 3 nap volt, mire megjött, ennyit a gyorspostáról) Míg megjött... éjszakáim borzalmasan teltek!! Nem számolom hányszor keltem fel, megnyugtatni Marcit és elringatni, majd odaadni neki egy oroszlánt, ami legalább tapintásra emlékeztetett a kutyusára. Szerencsére otthon volt Édesanyám, aki rengeteget segített, nélküle nem is tudtam volna megcsinálni! Míg Ő foglalkozott a gyerekekkel, én tudtam aludni nappal egy kicsit.

A történetnek kb. egy hónap múlva lett vége, mikor is (most már írhatom) ismét elalszik gyorsan és magához ölelve a kutyusát, aránylag végig alussza az éjszakákat. De venni kell még egy kutyust!!!!