Svájc két pici gyerekkel

Nagyjából kezdem kialudni magam, ill. az alváshátrányom csökkent, így elegendő energiám lett, egy újabb fejezet megírásához, kicsiny életünk folyamából.

Hazamentünk, autóval! Nem tudom, mások, hogyan csinálják, hogy 2-3 gyerekkel nekivágnak a messzeségnek és simán veszik az akadályokat, ráadásul nem is értik, mi a csudán izgulok. Bepakolják és kipakolják a gyerekeket, oszt annyi! Minek akkora felhajtás?

Nohát, én a saját módszerem szerint (mindenre felkészülve!!), ami kicsit körülményes és igen sok energiát emészt fel, próbáltam nekivágni a nagy útnak. Ami jó időben egy lendületes vezetővel max. 10 óra. Gyerekek 11 órát alszanak az éjjel, így ezt a napszakot választottuk, h nyugodtan tudjunk vezetni. (egyébként minden gyerekes ismerősünk az éjjeli vezetésre esküszik) Szóval már 2 nappal az indulás előtt elkezdtem pakolni, beszerezni az útra való dolgokat. Persze a napok múltával egyre dagadt ez a csomag, sőt az utolsó órákban iszonyú mértékben kezdett dudurodni a csomagok oldala. Ennek a vége az lett, h Viktor indulás elött fél órával átpakolta a cuccok felét, ami miatt kissé feszülten indultunk útnak. Ami egyébként sem nézett ki nászmenetnek, mivel hatalmas havazás kezdődött az indulásunk előtti napokban. Hóátfúvások és jegesedések voltak az előrejelzésben. Így felpakoltam (székely szokás szerint) MINDENT, ami a túléléshez kell. Fogfájás ellen Chamomilla golyócskákat porciózva, mellé vízvételt egy kis fiolában plusz fájdalomcsillapítót végső esetben. Porciózott kekszet, sajtdarabkákat (Marcinak juhsajttal, Fanninak kevert erős és lágy-ízűt, mert Ő meg úgy szereti), szendvicset nekünk. Cumisüvegben és termoszban (utántöltés) teát. Ruhákból (4 napra mentünk) legalább 6 váltást. Plusz a vésztáskába tettem gyertyát (!!!), öngyújtót (!!!) 6 pelenkát és egy váltás alsóneműt a gyerekeknek, no meg túlélőkekszet és 2 képeskönyvet. Ha esetleg bent ragadnánk valami hóförgetegben, 24 órára kibírjuk. Ja, a nagytáskába meg a kényelmi felszerelést pakoltam, pl. ágyneműt, kispárnát és a mi cuccainkat. Bár a budapesti lakásban minden volt, amire szükségünk lehet, de 1 váltás ruhát elpakoltam, szállodai tartózkodásra. Az út jól indult, aztán… de menjünk sorjában. Viktor kezdte a vezetést. Marci egyből elaludt a bundás utazózsákjában (ami, később kiderült túl meleg volt), Fanni élvezte a kocsikázást és szórakoztatást igényelt, meg enni kért, meg inni, kb. 15 percenként. Ez azt eredményezte, h míg Marci békésen szundított, Fanni túlpörgött és kiabált, meg énekelt… és persze nem aludtam, mert vele foglalkoztam. Kb. 2 óra tájban helyet cseréltünk, mert addig jó volt az út és hómentes, meg csúszásmentes. No persze, amint átvettem a kormányt, utána jött a zima hóval és széllel. Autópályán néha 60-70-el mertem menni a 2-3 centis hóban. Fanni kiabálásától persze Marci felébredt és nyűgösködni kezdett. Viktor kb. 20 percet tudott aludni, utána állandóan Marcit kellett nyugtatni. Fanni is már aludt volna, de Marci 10-12 percenként felsírása kizökkentette. Eredmény Fanni, Marci nyűgös, Viktor masszírozza a halántékát a kimerültségtől, (a vísításmentes szünetekben azonnal bealudt) én meg vezetek és rettegek, nehogy valami baj legyen. Kb. 2 órás nyűglődés után feladtuk, cseréltünk. Ez kb. 4 óra tájban volt. Marcit útközben próbáltam csitítgatni és addig maradt csöndben, míg evett, így etettem, meg itattam. Hihetetlen mélyen tudtam aludni azalatt a 3-4 perc alatt, míg egy keksz tartott. Fanni közben elaludt (kipurcant) Marci vísítása ellenére. Olyan fél 6 tájban már a keksz sem segített, sem a fájdalomcsillapító nem hatott, Marci üvöltött folyamatosan (Fanni aludt tovább). Akkor megálltunk egy benzinkútnál és míg Viktor intézte a tankolást, addig én tisztába tettem Marcit, átöltözettem, mert egy merő víz volt. Majd addig sétáltam vele, míg megnyugodott és kifáradva elaludt a karomban. 7 után kicsivel haza is értünk (kb. egy órát aludtam is). Gyerekeket felvitte Viktor én meg a csomagokat intéztem. Egy útra való energiánk még akadt a 118 lépcsőhöz. Bár egy kósza gondolat felrémlett bennem, h írok Édesanyámnak, hogy megérkeztünk és köszönjük az előkészített babaágyakat, csak betettük a gyerekeket, mi meg a jó öreg nyikorgós ágyba másztunk, magunkra húzva valami pokrócot és moccanatlanul aludtunk fél 10-ig. Amikor is Marci felébredt és kezdődött a napunk… szóval ne mondja senki nekem, hogy gyerekkel könnyű utazni!